A Rubik kocka története
A Rubik kocka története 1974-ben kezdődik, amikor Rubik Ernő professzor megépített fakockákból és gumiszalagokból álló játékot, amelyet úgy lehetett forgatni, hogy az nem esett szét. A kockát kezdetben oktatásban használta, a geometriai modellek könnyebb megértéséért és mivel a tanulóinak nagyon tetszett, Rubik úgy gondolta, hogy szélesebb közösség számára is vonzó lehet.
Rubik szabadalmaztatta a játékot és eredetileg Bűvös kocka néven forgalmazták Magyarországon. 1979-ben engedélyezette a játékot az Ideal Toys-nak, akik újratervezték a kockát, mielőtt 1980-ban a nemzetközi nagyközönségnek mutatták volna be.
A Rubik kocka gyorsan népszerűvé vált már az első években több millió darabot adtak el belőle és számos díjat és elismerést kapott. A több, mint 350 millió eladott példányával a Rubik kocka minden idők egyik legkelendőbb játéka.

A Rubik kocka kirakásának haszna
A Rubik kocka kirakásának számos haszna lehet az életedben:
- A problémamegoldó képességek javítása: A Rubik kocka kirakásához olyan képességek kellenek, mint a logika, a kritikus gondolkozás, a térbeli összefüggések megértése. Ezek segíthetnek a problémamegoldó képességet fejleszteni.
- A memória és a figyelem javítása: A Rubik kocka kirakásához különböző algoritmusokat és metódusokat kell megjegyezni, ez fejleszti a memóriát és a figyelmet is.
- Sikerélmény: Sikeresen kirakni a Rubik kockát mindig jó érzés, és nagy sikerélményt ad, főleg az elején.
- A finommotorika javítása: A kocka megoldásához szükséges ismétlődő mozdulatok segíthetnek javítani a finommotorikát és az ügyességet.

Kinek való a Rubik kocka?
A Rubik kocka szinte minden korosztály számára alkalmas. Az apróbb alkatrészek miatt 3 évnél fiatalabbak nem érdemes odaadni, de afelett mindenki örömet tud benne lelni. Bár a legtöbb rekordtartó 25 év alatt van, mivel nekik több az idejük, de kortól függetlenül, elég odaadással mindenki meg tudja tanulni.
Milyen Rubik kockák vannak?
2x2-es Rubik kocka
A 2×2-es kockát az amerikai Larry Nichols találta fel és szabadalmaztatta 1970-ben, négy évvel az eredeti Rubik kocka előtt, Pocket Cube, azaz Zsebkocka néven. Ezt mágnesek tartották össze, viszont nem terjedt el széleskörben.
3x3-as Rubik kocka
A 3×3-as Rubik kockát Rubik Ernő találta fel 1974-ben. Az eredetileg oktatási célra használt játék hamar népszerű vált és világméretű szenzációvá vált.
4x4-es Rubik kocka
A 4×4-es Rubik kockát Sebestény Péter találta fel 1981-ben. Eredeti nevé Rubik’s Revenge, azaz Rubik bosszúja volt.
5x5-ös Rubik kocka
Az 5×5-ös kocka, másnéven Professor’s cube, azaz a Professzor kockája Udo Krell-nek köszönhető, aki 1981-ben találta fel azt.
Megaminx
A megaminx egy dodekaéter alakú logikai játék, amely 12 darab ötszögletű oldallal rendelkezik és a 3×3-as kockához hasonlóan kell kirakni.
Egyéb Rubik kockák
Ezeken kívül még rengeteg Rubik kocka variáció és forma létezik, olyanok is, mint amire talán még nem is gondoltál! Ezek mind szórakoztató játékok/fejtörők lehetnek legyél idős vagy fiatal.

Hogyan lehet kirakni a Rubik kockát?
CPOF metódus/Fridrich metódus
A CPOF metódus, másnéven a Fridrich metódus, az egyik leggyakrabban használt módszer a versenykockázók körében. Ezt Jessica Fridrich találta ki 1997-ben. Ez a metódus egy kereszt kirakásával kezdődik, majd attól függően, hogy a kezdő vagy a haladó változatát használjuk, ki kell rakni az első sort, majd a második sort, vagy egyben az első kettőt. Ezt követi az utolsó réteg (sor) kirakása, amely 57 OLL-ből és 21 PLL-ből áll, viszont ahhoz, hogy kirakjuk a kockát ezzel a módszerrel nem kell feltétlenül megtanuljuk mind a 78 lehetséges állást, kevesebbel is el lehet boldogulni.
A Roux metódus
A ZZ metódus
A ZZ metódust Zbigniew Zborowski készítette 2006-ban. Ez a metódus az alacsony forgatási számra és a magas forgatási sebességre fókuszál.

Rubik kocka versenyek
A Rubik kocka már feltalálása után rengeteg emberhez eljutottak és sokaknak volt a céljuk, hogy minél gyorsabbak legyenek. Az első kockás világversenyt, ahol a nemzetközi kockások összemérhették a tudásukat, 1982-ben rendezték Budapesten.
Ezt követően a 2000-es évekig nem rendeztek sok versenyt, viszont 2004-ben megalakult a Word Cube Association (WCA), amely máig a hivatalos Rubik kockás versenyek rendezője és ez a szervezet tartja fent és kezeli a rekordokat.
A WCA 2018-tól nonprotit szervezetként üzemel, rengeteg önkéntes segítségével. A WCA már több, mint 140 000 regisztrált taggal rendelkezik 143 országból.
Speedcubing
A Rubik kocka versenyek egyik fő kategóriája a speedcubing, ahol a cél az, hogy a kockát minél hamarabb kirakd. Itt két eredményt tartanak számon: egyszeri kirakás és az átlag.
Az egyszeri kirakás, a kockázó legjobb ideje, míg az átlag, az 5 kirakás átlaga, a legrosszabb és a legjobb időt kivéve.
Vakon kirakás
A vakon kirakásnál is a cél, hogy minél hamarabb kirakjuk a kockát, viszont itt egy szemfedő kell rajtunk legyen, hogy ne lássuk, hogy mit csinálunk. Ezt általában a 3×3-as kockával szokták csinálni. A rendes kirakással ellentétben itt a kirakás előtti vizsgálat is beleszámít az időbe.
Fewest Moves Challenge (Legkevesebb forgatás)
A Fewest Moves Challange (FMC), azaz a legkevesebb forgatás célja nem az idő, hanem hogy minél kevesebb idő alatt rakd ki a kockát.

Tények a Rubik kockáról, amiket eddig nem tudtál
- Rubik Ernőnek, a Rubik kocka feltalálójának egy hónapjába került, míg rájött, hogy hogyan lehet kirakni a kockát.
- Összesen 43 252 003 274 489 856 000 féleképpen lehet összekeverni a Rubik kockát.
- A Rubik-kocka világrekordja jelenleg 3,47 másodperc, amit Yusheng Du állított fel 2019-ben.
Tudj meg még több érdekes tényt a Rubik kockáról innen.